Ügyesen kerülte ki a fariezus által megásott vermet, s tette ezt oly módon, hogy kérdésükre kérdés volt a felelet: "kinek a képe van a pénzéremre verve, nemde a császáré", akkor ez a pénz amit ti nap mint nap a római hatalomtól elfogadtok, és kereskedtek vele, nem az én pénzem, csináljatok vele amit akartok, nekem nincs közöm hozzá. A tiszteletes úr az Evangélium szavai által arra is rámutatott, hogy bár a világból valók vagyunk, de mindennapi életünkben nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy az életünk Istentől való, így a mi képmásunkra Isten képmása van verve, mivel a Szentírásból is tudjuk hogy Önmaga képmására teremtette az embert, és életünket földi pályánk végén neki adjuk vissza, s ezért, fontos, hogy életünket ennek a fényében éljük le! Erről sohasem szabad megfelekeznünk. A szentmise énekeit Kocsis Judit kisérte, és az áldozási áhitat csendjét az ő nagyon szép orgonajátéka töltötte ki. Az ökumenikus szentmise Tibor atya és Gémes tiszteletes áldásával fejeződött be, majd végezetül elénekeltük nemzeti Imádságunkat, a Himnuszt.
Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, befonták életét vad kényszerképzetek. mikor besúgni érdem volt s a gyilkos, az áruló, a rabló volt a hős, – s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest. mikor ki szót emelt, az bujhatott, s rághatta szégyenében ökleit, – az ország megvadult s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsoktól részegen. mikor gyermeknek átok volt az anyja, s az asszony boldog volt, ha elvetélt, az élő írigylé a férges síri holtat, míg habzott asztalán a sűrű méregoldat............................................................. mikor a költő is csak hallgatott, és várta, hogy talán megszólal ujra – mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, – a rettentő szavak tudósa, Ésaiás............................... 1944. május 19.
Igét Nt. Gémes Pál hirdetett, s az úrvacsora kiosztásában Nt. Bittner Abigél volt segítségére. A mise bevezetőjében Tibor atya arra is kitért, hogy kikért ajánljuk fel az aznapi szentmisét, s kifejtette, hogy elsősorban azokért szól ez a megemlékező szentmise, "akik érted haltak, szent Világszabadság", akik a legtöbbet adták, mert senki sem adhat többet, mint saját életét a hazáért. S bár az ötvenhatos időket követően " Levágva népünk ezrei, Halomba, mint kereszt, " és hosszú évtizedeken át nem volt szabad meggyászolnunk hőseinket, de ahogy népünk újra szabad levegőhöz jutott, újra "Emlék(ük) sír a lanton" s mi összegyűltünk, hogy arra az ötszázra, vagy talán még annál is többre emlékezzünk, "aki énekli hangosan a vértanúk dalát", s mint ahogy egykor Arany János is példaként emlegette a múlt idők bátor, s a megalkuvásra nemet mondó hőseit, úgy számunkra is mindenkor példát kell, hogy jelentsen bátor helytállása azoknak, akik a mi eljövendő szabadságunkért is küzdöttek. Igy emlékezetünk lantjának húrjain évről-évre fölcsendülnek 56-os hőseink dicső tettei.
És mégis, mégis, ki ne ismerne közülünk a radnótis – sorokból '56 jogtipró korszakára, hogy "az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra" – s ezzel a galád ölni akarással lőttek bele a fegyvertelen békésen tüntető egyetemista diákok soraiba, ahol mint holmi játék ólomkatonák halálosan megsebezve földre buktak, s kiméletlen vad kezek mozdulatára, a haza legígéretesebb ifjú életei örökre a porba hulltak.
Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, befonták életét vad kényszerképzetek. mikor besúgni érdem volt s a gyilkos, az áruló, a rabló volt a hős, - s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest. mikor ki szót emelt, az bujhatott, s rághatta szégyenében ökleit, - az ország megvadult s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsoktól részegen. mikor gyermeknek átok volt az anyja, s az asszony boldog volt, ha elvetélt, az élő írigylé a férges síri holtat, míg habzott asztalán a sűrű méregoldat............................................................. mikor a költő is csak hallgatott, és várta, hogy talán megszólal ujra - mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, - a rettentő szavak tudósa, Ésaiás......................... 1944
Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, befonták életét vad kényszerképzetek. mikor besúgni érdem volt s a gyilkos, az áruló, a rabló volt a hős, – s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest. mikor ki szót emelt, az bújhatott, s rághatta szégyenében ökleit, – az ország megvadult s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsoktól részegen. mikor gyermeknek átok volt az anyja, s az asszony boldog volt, ha elvetélt, az élő irigylé a férges síri holtat, míg habzott asztalán a sűrű méregoldat. mikor a költő is csak hallgatott, és várta, hogy talán megszólal újra – mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, – a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.