Az összes vers együtt ITT olvasható el A Nap és a Hold Óriási pók szövi az éj fekete álmait. Elrejtette a pirosat, behálózta a fa zöldjét, s velem kezd most játszani. Nyekeregve ing a hinta, esti kórus andalít, mikor fent az egyik csillag, sárga szemét hunyorítva egyenesen rámkacsint. Szemeimre álompor hull, és a csillag már mesél. Hallgatják a szőlőszemek, hallgatják az eltűnt színek, a hinta is, no meg én. Réges - régen, nagyon régen, együtt járt a Nap s a Hold. Jóbarátok voltak ketten, harag köztük sosem volt. Együtt mentek, vándoroltak hegyen, völgyön, patakon Játszadoztak, nyargalásztak vidám felhőlovakon. A világnak egyik felén élt pedig egy varázsló. Barázdált arc, csúcsos süveg, szobájában: ládikó. Ládikában, jól bezárva kuporgott a Gonoszság, Szabadulás órájára régóta hiába várt. Egyszer, mikor a varázsló igaz álmát aludta, Nap és a Hold felfedezte, mily különös ládika! Óvatosan körbejárták, kopogtatták, megfogták, Aztán merész mozdulattal a lakatot nyitották. Felébredt a nagy varázsló, szomorúan pislogott, Forgatta a szép cirádás, immár üres ládikót.
Érdemes a papírt ragasztózni, nem pedig a fóliát, nehogy elszakadjon. 🌙 Plusz dekorációért elő lehet venni a ritkán használt fehér ceruzát vagy zsírkrétát is. 🌙 Az éjszakai égbolt után a nappali eget is el lehet készíteni. Ez hasonlóan készül, csak az alapozáshoz kétféle kék és fehér festéket is nyomjunk ki, mert a színek keverése a legjobb móka. A napot és a felhőket színes papírból vágtuk ki, de ha nincs otthon túl sok szín, akkor csak rajzoljuk meg egy fehér lapon és úgy ragasszuk fel. ☀️🌙 MILYEN VOLT A NAP BIRODALMA ÉS MILYEN A HOLDÉ? Anyagszükséglet: 2 db papírtányér vagy bármilyen vastagabb papír színes papír vagy festék olló ragasztó 1 db jancsiszög ☀️ Ha nincs otthon papírtányérunk, akkor egy vastagabb papírra rajzolunk két egyforma méretű kört. Mi egy régi naptár fedőlapját használtuk és egy közepes tányért rajzoltunk körbe. Az egyik kört középen megfelezzük, és az egyik felét feketére, a másikat kékre festjük, vagy bevonjuk színes papírral. 🌙 A kék oldalra napot és bárányfelhőket készítünk, a feketére pedig holdat és egy sötétebb felhőt.
A harmadik lapra rajzoljunk egy akkora kört, ami rá fog férni a négyzetünkre és még a kis holdaknak is lesz helyük. (Mi egy müzlistálkát használtunk sablonnak. ) Vágjuk ki a kört és színezzük sárgára vagy ezüstre (az ügyesebbek akár a Holdon levő foltokat is leutánozhatják, mi ettől eltekintettünk. ) 🌟 A fekete papírunkból vágjunk ki egy olyan széles csíkot, mint amilyen széles a holdunk. Az egyik felére úgy rajzoljuk körbe a formát, hogy kidomborodjon a vége, a másik felére pedig úgy hogy homorú legyen. Vágjuk ki, ezzel fogjuk tudni beállítani, hogy mennyi látszódjon ki éppen a holdból. 🌟 A sötétebb színű négyzet közepére rajzoljuk körbe a hold formát, majd vágjuk is ki. A másik négyzetre ragasszuk rá a holdat úgy, hogy pont ott legyen, ahol a másik lapon a lyuk. A két négyzet tetejét és alját ragasszuk össze, de figyeljünk arra, hogy csak annyira, hogy a két lap közé be tudjuk majd tolni a fekete csíkot. 🌟 A kis holdfázis képekhez rajzoljunk tíz darab egyforma kis kört, és színezzük be őket fekete filccel a fázisoknak megfelelően.
Boccaccio és Navarrai Margit hatására a meséket keretbe foglalta: egy rabszolgából lett hercegnő meseszomját csillapítandó, férje felfogad tíz asszonyt, hogy mindegyik egy-egy történetet mondjon naponta, a nap végén pedig egy-egy eklogát rendel udvaroncaitól. Stílusa több rétegű, hatással volt rá a marinizmus (lásd Giambattista Marino), de a népi librettók, az udvari retorika egyaránt megihlették. Humoros kommentárjaiban a korabeli valóság, a nápolyi élet realisztikus képe bontakozik ki. Bár művét a kicsiknek ajánlja, túllépi a gyerekirodalom határait, néhol már-már pornográf vagy épp horrorisztikus. Basile életében nem jelenhetett meg a mesegyűjtemény. Nővére, Adriana Basile gyűjtötte össze és adta ki Lo cunto de li cunti (A mesék meséje) címen 1634 és 1636 között, ekkor még Gian Alesio Abbattutis álnéven. Az 1674 -ben megjelent kiadása használja először a Pentemrone címet, mellyel később világhíressé vált. Népszerűségét mutatja, hogy a 17-18. század folyamán több mint 10 kiadása jelent meg.
Réges-régen történt, amit most elmesélek nektek, mikor még az emberek beszélgettek az anyatermészettel. Még szót értettek a fákkal, virágokkal, állatokkal, a nappal és a holddal, esővel és széllel -egyszóval minden föld alatt, felett és körülötte élővel és létezővel. Történt egyszer, hogy Nap felébredt egy reggel, belenézett fényes kis tükrébe, majd megelégedetten nyugtázta: – Nos, igen, ma is igen szépen sütök, gyönyörűek a sugaraim, semmi kétség! Igen hiú teremtés volt. Ébren töltött idejének nagy részében folyamatosan nézegette magát kis tükrében, vagy lenézett Földre és keresett egy szép tavacskát, melyben megcsodálhatta önmagát. Jóformán ezzel telt az egész napja. Az emberek oltárokat emeltek tiszteletére, imákba foglalták nevét, ami a már így is hatalmasra duzzadt önimádatát még tovább fokozta. – Imádunk Téged kedves Nap, ó Te csodás, éltető Nap, életünk fénye! Borítsd reánk arany sugaraid! –ilyen és hasonló ódákat zengtek az emberek róla. Nap nem szerette, mikor megjelent Felhő, mert ez mindig azt jelentette, hogy ideig-óráig kénytelen volt sugarainak fényét csökkenteni.
Éjfélkor, amikor a legmagasabban járt, megállt egy pillanatra, körülnézett, de onnan sem láthatta a Napot. Ekkorra már a levegő is lehűlt körülötte, ő pedig szomorúan járta be az ég másik felét, hogy hajnalban nyugovóra térjen, s ebben a pillanatban a másik oldalon útjára induljon a Nap. A Nap pedig sohasem gondolt a Holdra, csupán sietett eloszlatni a hidegét, sietett fölmelegíteni a levegőt. Szikrázott, forgott az égen, tréfált a felhőkkel, játszadozott a széllel, azok pedig elmesélték neki, hol jártak, mit láttak. Üzenetet hoztak az erdőktől, a földektől, s a Nap addig nyújtózkodott, míg fel nem melegítette a legrejtettebb zugokat is, meg nem talált minden élőlényt. Sosem volt szomorú, sosem volt fáradt, sosem gondolt arra, hogy mi lesz vele, ha egyszer majd megöregszik. A Holdat ő sem látta soha, eszébe sem jutott neki, hogy mi történik a világban éjszaka, ki világít az égen, ha ő nincsen ott. Sok-sok éve így volt ez már: Nap és Hold váltogatták egymást, rendben, ahogy kellett, mikor egy éjszaka minden megváltozott.
Nap pedig csak sütött és sütött. Kérlelték az emberek, ajándékokat vittek neki, hogy csak egy kicsit engedje Felhőt dolgozni, de Nap kinevette őket és egy további lépésre szánta el magát. Mikor Hold lett volna soron és Éjszaka pihentető hűvöse, Nap nem volt hajlandó lenyugodni. Elkezdte sértegetni Holdat, csúnya szavakkal illette: – Minek vagy te még mindig itt? Úgyis mindenki alszik éjszaka! Semmirekellő vagy és csúnya! Hordd el magad az én égboltomról! – kiáltotta Nap gúnyosan. Holdat úgy érték ezek a szavak, mintha forró kést vájtak volna a szívébe. Mivel nagyon érzékeny lelkületű volt, sírva elmenekült. Éjszaka pedig nem tudott mit kezdeni Hold nélkül, így ő sem jött többé. Hold addig futott, míg egy másik naprendszerbe nem ért, hátha ott befogadják. Próbált beilleszkedni, igyekezett, barátkozott, de hiányzott neki Föld és a rajta élő emberek, növények és állatok, melyeket már nagyon megszeretett. Honvágya volt, de vissza nem akart menni, mert tudta, hogy Nap haragja úgyis csillapíthatatlan.